Melinda aranyos, barátságos kislány. Nem is volna rá semmi panasza édesanyának - ha Melinda nem húzná mindig az idõt.
- Melinda, gyere, öltözz fel! - szól türelmetlenül édesanya. - Indulnunk kell!
Melinda lassan feláll. Útban az elõszoba felé még eszébe jut valami. Például, hogy magával vihetne egy plüssállatot vagy egy babát. - De melyiket? A Zsuzsi babát vagy Pólyicát? Nem; legjobb lesz mégis a lompos-loncsos Lesi kutya. Vagy mégsem? Talán inkább a kis majmomat vigyem magammal? Vagy egy kisautót? Az a kabátzsebemben is elfér.
- Siess, Melinda! - szól rá édesanya. Melinda végül elhatározza, hogy legjobb lesz, ha bababõröndöt visz magával.
- Öltözz már végre!Mit húzod megint az idõt? - Édesanya hangja egyre türelmetlenebb.
Az öltözködés sem megy olyan simán. Édesanya nagyon siet, hát elveszíti a türelmét, és inkább maga öltözteti fel kislányát.
- Még felöltözni se tudsz egyedül! - mondja mérgesen.
Melinda nem örül, hogy édesanya mérgelõdik, de azt már nagyon is élvezi, hogy öltözteti. Így megy ez ebéd közben is.
- Melinda, egyél, ne bámulj! Ne turkálj az ételben, egyél rendesen. Borzasztó lassan megy ma az evés! Nézd, mi már rég készen vagyunk. Csak rád vár mindenki.A hús egészen kihûlt a tányérodon, annyira húzod az idõ! - szól édesanya, és az utolsó néhány falatot gyorsan Melinda szájába tömi.
- Ilyen nagy lány, és etetni kell, mint a kishúgát! -mondja gúnyosan édesapa. Csakhogy Melinda nem örül, hogy õ a "nagy", és nagyon élvezi, hogy néha etetik, mint egy kisbabát.
Egy szép napon Melinda kimegy a parkba. Leül egy padra, és körülnéz a napsütésben. És ebben a pillanatban a Napocska leküldi Melindához számtalan sugárgyerekének egyikét. Méghozzá egyenesen Melinda orra hegyére.
- Hapci! Mi csiklandozza az orromat? - csodálkozik Melinda. És egyszer csak finom hangocskát hall:
- Sugárgyerek vagyok, szeretnék veled játszani.
-Nagyszerû ! - mondja Melinda. - Csak... hapci!... Ne ugrálj az orromon, mert csikis vagyok!
- Gyere, fussunk egyet a réten. Te vagy a fogó! - rikkant a sugárgyerek, és már ugrik is Melinda orráról egy orgonabokorra. Az orgonabokorról egy százszorszépre, a százszorszéprõl egy gesztenyefára, azon pedig ágról ágra. Csudára fürge; Melinda alig ér a nyomába. A vidám hancúrozás közepette észre sem veszik, hagy szalad az idõ.
- Abba kell hagynunk. Haza kell mennem a Naphoz - sajnálkozik a sugárgyerek.
- Maradj még egy kicsit! - kérleli Melinda. - Nézd, ott ül az az unalmas Tomi! Ugyan, csiklandozd már meg!
A sugárgyerek Tomi orráról a fülére szökken, aztán az arcára, majd megint az orra hegyére. Tomi azt hiszi, egy légy szemtelenkedik vele, és nagyot csap - a tulajdon orrára.
- Juj! . kiált fel, Melinda pedig jót kacag.
Melinda meg a sugárgyerek még jó darabig rakoncátlankodnak, s közben a Nap eltûnik a házak mögött, és felbukkan a Hold.
- Azt a mindenit! - kiált fel a sugárgyerek. - Most már nem tudok visszamenni a Naphoz. Mit csináljak? Hová legyek?
- Sose bánkódj - vigasztalja Melinda. - Szépen hazajössz velem!
Melinda édesanyja már aggódik. Amikor a kislány végre hazaér, édesanya alaposan összeszidja. A sugárgyereknek sikerül észrevétlenül besurrannia Melinda szobájába.
Aznap este Melinda szokása ellenére nagyon siet mindennel - hogy minél hamarabb együtt lehessen barátjával, a sugárgyerekkel. Édesanya azt hiszi, azért igyekszik annyira a kislánya, mert bántja a lelkiismeret, amiért olyan késõn ért haza. Amikor Melinda végre a szobájába lép, szörnyen megijed.
- Mi történt itt? A szép, új, virágos párnámon csúnya, nagy, égett folt éktelenkedik! És ez micsoda? A maci bundája egészenmegperzselõdött. A babafürdõkád fele elolvadt! A kedvenc mesekönyvembe nagy lyuk égett!
Restelkedve bújik elõ a sarokból a sugárgyerek.
- Ne haragudj!Ha sokáig muszáj egy helyben kuksolnom, elõször szörnyen meleg lesz körülöttem, aztán még melegebb, még melegebb, a végén már nagy a forróság. Hát így égett el annyi minden. Sokat ugráltam a parkban, és elfáradtam. Szeretném kipihenni magamat. De hol? Jaj, nem akarok itt maradni! Még soha így el nem húztam az idõt. Nem lett volna szabad olyan sokáig veled játszanom! Haza akarok menni! Vissza a Naphoz meg a többi sugárgyerekhez! - És a sugárgyerek keserves sírásra fakad.
Melinda sajnálja, és kicsit ludasnak érzi magát. Aztán pompás ötlete támad:
- A kályha! Igen, a kályhában nyugodtan alhatsz, ott nem tehetsz kárt semmiben!
- Micsoda? Hogy bemásszam abba a sötét lyukba? - kiált elkeseredve a sugárgyerek.
- Igen, igen, nagyon szépen kérlek! Hiszen csak egyetlenegy éjszakáról van szó! Holnap korán reggel visszamehetsz a parkba, a többi sugárgyerekhez! Légy szíves, bújj be gyorsan! - kérleli Melinda. És a sugárgyerek kelletlenül ugyan, de engedelmeskedik.
Másnap reggel, amikor Melinda felébred, már nem találja ott a sugárgyereket. Melinda gyorsan megmosakszik. Magára kapkodja a ruháját, és sebtében megreggelizik. Fél, hogy édesanya észre fogja venni az égési nyomokat. Édesanya azonban annyira meglepõdik, milyen fürge lett egyszeriben a kislánya, hogy nem vesz észre semmit. Melinda örül. Feledi gondjait, és örül, hogy édesanya megdicséri. A sugárgyereket már majdnem el is felejtette. De amikor az iskola felé menet átvág a parkon, váratlanul elébe toppan a sugárgyerek.
- Hogy ne haragudj, amiért a szobádban annyi kárt okoztam, és hogy sose felejtsd el, milyen jól játszottunk együtt, ajándékot kapsz tõlem. Ez az ajándék majd abban is segít, hogy többet ne húzd az idõt. Nézd: ez itt egy sugárzenélõóra. Egyedül te látod - mindenki más számára láthatatlan. Ha sietsz, az óra villogni kezd, ha pedig gyorsan elkészülsz, fényes sugarat bocsát ki és halkan csilingel. Hát minden jót, a viszontlátásra! Mennem kell.
- Viszontlátásra, aranyos sugárgyerek! - kiált utána Melinda.- Nagyon köszönöm az ajándékot! A sugárzenélõórád biztosan mindig segít majd!
Melinda még sokáig integet a sugárgyereknek. Aztán nyakába szedi a lábát, és fut az iskolába. Nem szeretne elkésni!
Melinda otthon mindjárt szeretné kipróbálni az ajándékot. Ebédnél jól megrágja az elsõ falatot, gyorsan lenyeli, és már veszi is a szájába a következõt. És lássatok csudát: a sugárzenélõóra villan egyet! Melinda majdnem olyan gyorsan fogyasztja el az ebédet, mint a szülei. Az óra pedig fényesen sugárzik, és gyönyörû dallamot játszik. Melinda azt sem tudja, hová legyen boldogságában.A szülõk ugyan nem láthatják a csodálatos sugárzenélõórát, de nagyon örülnek, hogy Melinda már nem húzza az idõt. Édesanya este, szokás szerint, figyelmeztetni akarja kislányát, hogy menjen már végre lefeküdni.
- De hol van Melinda? - kérdi meglepetten édesapát.
- Itt vagyok! - kiabál boldogan Melinda a szobájából. - Már lefeküdtem!
- Micsoda? Ilyen ügyes kislány vagy? - bámulnak a szülei. - Akkor ma még jut elég idõ, hogy egy extrahosszú mesét olvassunk fel neked!
Melinda boldog. Magához szorítja a sugárzenélõórát, és gondolatban még egyszer megköszöni a sugárgyereknek a gyönyörû ajándékot.