A szőlő, a bor, meg a magyarok

A magyarság még vándorlása idején, az V. században ismerte a bort. Elterjedt szokás volt a „vérszerződés”, mely szerint a borba saját vérüket csöpögtették s megitták, ezzel is szorosabbra fűzve a barátságot, a megállapodást. Ibn Roszteh/Ibn Daszta
X. századi arab író szerint a magyarok a honfoglalás előtt nemcsak állattenyésztéssel, hanem szőlőtermesztéssel is foglalkoztak, mely megcáfolja a nyugati krónikások leírásait vérengző, s kegyetlen mivoltunkról. Honfoglalásunkkor valószínűleg szerepet játszott a Kárpát-medence hegyoldalainak szőlői. Valószínűleg már időszámításunk kezdete előtt termesztettek szőlőt a kelták, akik a Kárpát-medencén kívül a Balkán-félszigetet is elfoglalták. Pannóniában, a mai Dunántúlon pedig bizonyítottan virágzó szőlőtermelés folyt a római hódoltság alatt. Őseink bortermelő múltja nem bizonyított, azonban azt tudjuk, hogy vándorlásaik idején még Levédiában megismerkedtek a szőlővel és a bor mámorító hatásával. A honfoglalás időszakában aligha találhattak itt borospincéket. Ha az itt élő népek (szláv, avar, bolgár) műveltek is szőlőt, a folytonos háborúzás nem kedvezett a szőlőtermesztésnek. Még az államalapítás előtt, a portyázó korszakunkban lehet, hogy az előbb említett népeket szőlőtermesztésre kényszerítették, de valószínűbb hogy szivesebben szerezték be az elfoglalt város, kastély, apátság pincéiből.

A XI. századtól a szőlő a legkedveltebb növény lett. A tatárjárás után IV. Béla királyunk kiváltságokkal segítette a szőlőtelepítőket. Az Anjou-királyok korában tovább fejlődött a bortermelés és fellendült a kereskedelem is. A magyar bortermelés egyik virágzó időszaka volt Mátyás uralkodásának három évtizede. A török hódoltság idején a megszállók mindig megtalálták a módját a borajándék kikényszerítésének, de írásos források bizonyítják, hogy nem egy török méltóság birtokolt kisebb-nagyobb szőlőskerteket. A Habsburg-uralom alatt sok problémánk volt a borral, különösen az exporttal. A Birodalom korlátozta a magyar borexportot, mivel ez konkurencia volt a cseh, szlovák és osztrák bornak. A tokaji bor a XVII. század felé kezdett igazi nemzetközi hírnévre szert tenni. Ekkorra alakult ki az aszú és a szamorodni készítésének egységes gyakorlata. A XVIII. században ismét felvirágzott a szőlő- és bortermesztés a beköltöző rácok, svábok és tótok tevékenysége nyomán. Bizonyára ebből az időből származik az a mondás: nem is bor az, amelyet nem Magyarországon termeltek, és nem Lengyelországban neveltek! A nagy népességnövekedés jótékony hatással volt a gazdaságra, mivel feltörték a legelőket is és bevonták a termelésbe. Azonban a feltört területeken homokviharok pusztítottak, meg kellett valahogyan kötni a földet, s szőlőt telepítettek a földekbe. Így elterjedt az Alföldön is a szőlőtermesztés. A homoki szőlőművelés mellett van, hogy a homok ellenáll a filoxérának is. A XIX. században a magyar bor nem tudta felvenni a versenyt a nyugati borokkal, melyet a nem szakszerű kezeléssel magyaráztak. A reformkor idején lassú fejlődés kezdődött, ami a szabadságharc után felgyorsult. Újabb lendületet kapott a kiegyezéssel, mely által kedvező gazdasági feltételek teremtődtek. A század végére virágzó gazdaság alakult ki, s ekkor jött a filoxéravész, mely elpusztította a szőlőskerteket. Bortermelésünk a felére esett vissza, borhiány alakult ki. Terjedt a borhamisítás és borimportra szorultunk. A hatóságok megalkották a mesterséges borok készítésének tilalmáról szóló bortörvényt. A filoxéra hatalmas károkat okozott, de haszna is volt, megújult a magyar szőlőtermesztés. Az megújult szőlőtermesztés az első világháborúig folyamatosan fejlődött. A trianoni békediktátum erre is nagy hatással volt, mivel a borfogyasztó népesség a határokon túl rekedt, így hiába maradt meg bortermelő vidékeink kétharmada. A monarchia felbomlása után újabb csapás érte a hazai bortermelést, piacaink nagy részét elvesztettük, s így törvénnyel próbálták szabályozni a bortermelés mértékét. Ez a mélypont boraink minőségén, így hírén is foltot hagyott. A második világháború után bortermelésünk ismét katasztrofális állapotba került. Ekkor erkölcsileg is mélypontra süllyedt, bornak nem nevezhető italokat készítettek. Később az állam hatalmas anyagi ráfordítással akarta helyreállítani a hazai bortermelést. Támogatást adott a szőlőtelepítésre. A kezdeti nehézségek ellenére sikerült ismét fejlődni, rohamosan nőtt az export. Az export azonban meghatározta a hazai minőséget, mivel keleti felvevőpiacaink a szőlőt nem látott borokat is megvették. A kilencvenes évek elején elvesztettük piacaink nagy részét, ami súlyos termelési válsághoz vezetett

Szüret Badacsonyban, metszet a XIX. századból